2009. október 9., péntek

Ember tervez...

Úgy gondoltam megosztom veletek a mai napom friss és ropogós sztoriát. A városba bejutásom ma simán ment mivel Kornél be tudott vinni Seven Hillsbe és onnan vonattal eljutottam knnyen a Town Hallba. Na itt kezdődött a bonyodalom. Úgy volt, hogy találkozom egy szállodaigazgatóval aki majd segít álást találni. A szálloda ahová mennem kellett azonban természetesen felújítás alatt volt és nem találtam ott a célszemélyt. Na de semaj mondja László barátunk mivel megva az ürge telefonszáma, hát rácsörögtem. Erre ő közölte, hogy most nem ér rá, de ha  lesz ideje akkor rám csörög. Ki nem találjátok, de nem hívott vissza. Mindegy majd zaklatom tovább hétfőn.
Azért, hogy nehogy azt gondoljátok csak panaszkodom eldicsekednék, hogy végre találtam albérletet és holnap azaz nektek hajnali egy órakor beköltözöm. Tíz különböző nép fiával fogom megosztani eme szerény hajlékot és már nagyon kíváncsi vagyok milyen lesz. Mikor először megnéztem a ház kicsit lerobbantnak tűnt, de közelebbről megnézve, meg természetesen belülről igen jó karban van. Szóval nem lesz gond.
Visszakanyarodva, hogy hogy is jutottam idág. Szóval nem találtam meg az első célomat továbbléptem a másodikra. Amint kiléptem a nyílt térre akkora esőt kaptam a nyakamba, hogy öröm volt nézni. A kabátom alatt is bőrig áztam nem volt vicce, de meleg sem. Szóval bőrig ázva megérkeztem a második helyre ahová mennem kellett, de nem volt idő még ezért leültem olvasni picit. Nagyon jól megy az angol szöveg értése már a 90. oldal körül járok és tök értem az egészet. Na de visszatérve. Amint bejutottam az irodába elintéztem az albérlet dolgát, valamint megbeszéltem a tréninget aminek becses neve: Responsible Alcohol Training ezzel lehet alkoholt kiszolgálni. Persze nem kötelező, de akinek van ilyen azt előre veszik a jelentkezésénél, mert van Ausztrál kvalifikációja. Ugyanis, hogy egy kis intermezzót beszúrjak ide el kell mondanom, hogy erefelé olyan ez az ausztrál nép és állam, hoy ha nem ausztrál a végzettséged legyen az ezerszer magasabb fokú mint amid van le sem ... fitymálják mintha semmid nem lenne. Érdekes rendszer de hát ők tudják. Lényeg a lényeg mivel sikerült újabb lépést megtenni itteni boldogulásom rögös útján, oldogan álltam tovább felmérni a terepet, hogy merre tudom majd beadni a jelentkezésem munkára.
Majd hazaérésemet egy sörrel ünnepeltem meg és most hallgatom az eső dobolását a háztetőn és hallgatom a fűtőtest hak duruzsolását mellettem mert ám itt közeleg a nyár, amúgy a hegyekben a héten havazott. Annyit még ide búcsúzó soroknak, hogy az ausztrál sörök, már legalábbis amit kóstoltam, nagyon jók szóval igyatok olyat nyugodtan.
Kedves naplóm ezzel zárom soraimat holnap újra jelentkezem, mint a hétórás hírek addig is bírjátok ki nélülem valahogy.

1 megjegyzés:

  1. Szevasz papám:)
    Figyi, ha lesz időd, meg neted, meg géped legfőképpen, akkor csinálj magadnak skype címet.
    Keress rám, aztán elcsevegunk az úri dolgodról ott kint, meg arról a gyanús zsinagógalátogatásról is amit említettél ;D
    skype név: szeltolo_

    VálaszTörlés