2009. október 25., vasárnap

Pótlás






Mint megígértem pótlom az elmaradásomat nagy vonalakban. Ahogy már említettem a hétköznapjaim nem voltak túl mozgalmasak. A nap elején elmentünk Zsófival állást keresni amiből az keveredett ki, hogy az első helyre ahová bementünk egyből felajánlottak egy trial munkát hétfőre és azt mondták ha megfelelek mehetek máskor is. Ezután még mentünk egy kört a városban és végre feltaláltunk a Sydney Harbour Bridge-re és átsétáltunk rajta. Valamint rátaláltunk egy furcsa fészekre amiben egy hatalmas tojás volt nem messze egy hajókikötő reptértől és megegyeztünk benne, hogy ez tuti helikoptertojás és az anyjuk lakik a kikötőreptéren. Asszem ezek után nem szükséges elolvasnom az Alise csodaországban című könyvet.








Aztán eljött az este, amikor is kedvenc lakótársam Zsófi azzal a remek ötlettel állt elő, hogy menjünk ki az Operaházhoz, mivel Siddhi, az egyik indiai lány a házból, aki mellesleg csak négy hónapja van Sydney-ben, még nem látta. Először körbenéztünk a Sydney harbour-ben. Majd leültünk az Operaház lépcsőjére és ittunk. Nem is keveset. Bort meg néhány feleset.












Szegény Siddhi hazafele felcsavarodott pár lámpaoszlopra és megostromolt néhány kukát.
Másnap újra felkelt a Nap, de mi nem, ugyanis majmok boxoltak a fejünkben. Az algopirin diéta után jött még néhány óra pihi... már akinek. Majd este öt körül megejtettem a vacsorát és ezután kis net kis az és irány az ágy ugyanis vasárnap el akartam menni a helyi magyar nyelvű istentiszteletre.
Amit elterveztem kis bolyongás után sikerült is és elutottam a templomba az istentiszteletre és az '56os megemlékezésre. Az úrvacsora és a megemlékezés után mielőtt haza indultam volna beszéltem néhány szót a lelkésszel. A neve Pálffy Kund és egy fiatal nagyon normális ember. El is hívott a jövő heti istentiszteletre is és mellette figyelmembe ajánlotta a magyarok házát. Ezután a szakadó esőben hazafelé bevásároltam. Itthon a ház mindeközben beázott de semmi nem károsodott szóval mondhatom, hogy szerencsésen megÚSZTUK az ideiglenes patakunkunk áradását. A délutánt a szakadó eső miatt itthon töltöttük pizzasütéssel és dvd-zéssel. Siddhi ajánlására rárepültünk a P. S. I love you-ra rövid és tömör jellemzésem szerint aki tudja kerülje(a fiúk).   Szóval a mai napom nagyon jó volt mindent egybe vetve és már alig várom a holnapi megmérettetést.
Mindenki drukkoljon!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése